Véleményem szerint minden idős emberre „rájön néha” a „selejtezés” kényszere, vagy annak átgondolása, hogy bizonyos (véleménye szerint fontos) apróságokat kinek adjon át/tovább ?
Én most (újra) ezt az időszakomat élem….Rámolok, ide-oda pakolok dolgokat, és állandóan azt ismétlem: Kinek ? Kinek ? Kinek adjam, aki megőrizné s nem a kukába dobná egyenesen ?
És nem értem, képtelen vagyok felfogni, miért ilyen őrült módon fontos nekem, hogy ezeket a régiségeket a családomból valaki megőrizze ? Komolyan mondom, néha a depresszió őrületébe kergetem önmagamat, és nem tudok rá igazán jó gyógyszert. Meg persze magyarázatot sem.
El kéne tudnom fogadni, hogy
1. Igen, meg fogok halni – tán nem is túl sokára.
2. Igen, a rokonaim (hogy ne írjam örököseim – hiszen nem nagyon van mit örökölni tőlem) – szóval, akik kirámolják a lakásomat – a szemétre fogják dobni ezeket a dolgokat, melyek nekem kiló aranynál értékesebbek és nem tudom magammal vinni abba a túlsó világba.
(Épp pár hete "vettem részt" egy ház-felszámoláson....hát szívszorító, elkeserítő, megdöbbentő.....Hmmm.... Tán emiatt kezdtem most ezzel a témával megint foglalkozni ? Meglehet...)
Nem tudom, egyszerűen képtelen vagyok ebben az esetben megrántani a vállamat. Olyan sok mindenre mondom, hogy nem érdekel mi lesz a sorsuk, ha nem leszek, de ezek, a gyerekkorommal, az életem kezdeti időszakával összekötő dolgok „szorítása” kimondhatatlanul erős. Én az életemben csak 10 évig voltam igazán boldog kisgyerek - és valószínű ezért is érzem ennyire értékesnek azokat a játékokat, melyek ehhez a korhoz kötődnek.
Biztos én vagyok, aki nem normális… de képtelen vagyok másképp gondolkodni.
Két témáról, az imakönyvekről és az emlékkönyvekről már írtam:
Imakönyvekről
Emlékkönyvekről
(Ja, a kb. ezer kötetes könyvtáram egészen biztos a MÉH-be megy - de valahogy az mégse fáj ....annyira....És igen, írtam már a köveimről is, ám még azoknak sem találtam "végleges" örököst.)
A szörnyű az egészben az, hogy viszont amiket már továbbadtam, azokat sajnos nem érzem biztos kezekben, hiszen egy huszon-harminconéves fiatalnak mi a frászt is jelentene a nagynénije gyerekkora ? Pláne a nagynénje nagymamájának az emlékkönyve ? Nem hinném, hogy érdeklik őt a 70 - 100 évvel ezelőtti események. Két (kicsit fiatalabb) fontos napló így már valahol a szemétben kötött ki – ami ma csak nekem hiányzik, de akinek élete első éveit én abban leírtam, tán 50 év múlva mégiscsak szívesen olvasta volna azokat a régesrégi eseményeket, melyekre a napló elveszett sorain kívül őt már senki sem tudja emlékeztetni.
No, nem írom tovább a depi gondolataimat. Ide teszem a fényképeket azokról a dolgokról, melyeket most tervezek továbbadni valamelyik gyereknek. Talán az Internet megőrzi… ha menet-közben ők mégis elvesztenék.
A fentiek az "újabb kori" játékok...
Ezek már kicsit régebbiek....
 |
| Látod rajta a dátumot ? |
A kártya minimum 60 éves.Egyetlen lapja sem hiányzik!(Az eper volt a Jollyjoker)
A
végére hagytam a talán „legértékesebbet” egy igazi zenélő dobozt. Ha
kinyitod a tetejét, eljátssza az "Edelweiß” c. német dalt. Édesapám egyik
németországi útjáról hozta – nagyon, nagyon szeretem. Ha kinyitottam,
Aput egész közel érzem magamhoz… De hát…. Apu talán doboz nélkül is
közelemben marad. Vagy én megyek a közelébe.
A zenélő doboz ugyan üres, de a "zene" benne van....
.....meg kicsit tán a szívem is.
.....meg kicsit tán a szívem is.
Nehéz bármit is hozzáfűzni elhiszem hogy ragaszkodsz hozzá hiszen emlékek fűznek ezekhez a dolgokhoz. Jó volt látni azt a pálcikás játékot jó rég volt mikor még játszottunk azzal is. Az a színes szétnyitható amin van dátum is egyből a régi búcsúk jutottak az eszembe. Valóban jó sok mindent összegyűjtöttél ezek emlékek kellékei, az emlék megmarad Neked de a kellékeket szerintem ajándékozd el és azzal ne foglalkozzál hogy mi lesz utána. Most örömet szerzel valakinek vagy valakiknek, nincs a közeledben valami akár szociális foglalkoztató vagy idősek otthona? Remélem minél hamarabb túllépsz ezen a borongós gondolataidon és azt kívánom hogy minél előbb süssön ki a nap ! Szép hétvégét kívánok!
VálaszTörlésMár tovább is adtam a "batyut" - van itt - szerencsémre - gyerek épp elég, kisebbek, nagyobbak. Csak az a baj, hogy mázsányi mindenféle játékuk van és attól tartok, ezek "annyira" nem lesznek csábítóak számukra.
TörlésKöszönöm a jókívánságot, nagyon kellemes volt a hétvégém ! :-)
Szemeben értékesek, a szójátékok elavulhatatlanok, remélem értékeli, aki megkapja. Ülj le velük játszani, lássák mihez is jutottak, biztosan kedvet csinálsz nekik.
VálaszTörlésEzekkel a gyerekekkel én csak ünnepeken találkozom. De az egész batyut a húgomnak adtam - végülis az ő unokái - talán megtanítja őket egyikre-másikra....
TörlésMegértelek. Nagyon depis idő van, talán azért foglalkozol vele...
VálaszTörlésÉn "lazábban" fogom ezt fel. Nekem is van rengeteg kincsem, inkább kacatom. Takarításkor, vagy ha kézbe kerül megnézegetem, nosztalgiázom egyet, aztán ennyi. Visszateszem a helyére és különösebben nem érdekel, hogy mi lesz vele, ha én már nem leszek, egyedül nekem volt fontos! Most még itt van, ezerszer elővehetem, mégsem teszem... Azon nem kell csodálkozni, sajnálkozni, hogy másnak nem lesz fontos! Rég felmértem, hogy kinek, mi az, ami tetszik, szeretné, sőt, már oda is adtam. A többi sajnos kuka. :( Bár, az unokák több dologról megkérdezték már, ugye övék lehet-e, ha majd meghalunk...:D Az illetlen kérdésért szülői feddés kaptak, de legalább őszintén érdeklődnek és naná, ki másé?:) Szóval, úgy érzem, nem szabad ezeknek a tárgyaknak túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Ezzel együtt én is sokszor vagyok ilyen hangulatban. Pl. a minap benéztem a tükörbe, ami min.100 éves, de inkább 150 és eszembe jutott, hogy az esküvőm napján is ebbe néztem meg magam, hogy áll rajtam a menyasszonyi ruha, még a szülői házban... és valószínű még a szép anyám is használta.. Hát, ilyenkor elérzékenyülök, de hát úgy kell nekem, mit gondolkodok ilyen dolgokról? :) Sajnos, ha egyedül van az ember, ezek a gondolatok magával ragadják és vonszolják. Próbáld meg valahogy elengedni, vagy olyan általad kedves embernek elajándékozni, aki talán megbecsülné! Esetleg egy iskolának - talán a Waldorf? -, vagy hasonló ovinak adhatnád! Persze, ez csak egy ötlet. Sőt! Esetleg próbaként, elsőként, valamelyiket berakod egy cipős dobozba, apróságokkal kibélelve és kiosztják egy gyerkőcnek mikulásra... a lelked nyugodtabb lenne, hogy valaki örülni fog neki, hisz csak a nagyon szegények kapnak ilyen dobozt. Hm? De szerintem ráérsz!;)
Ne gondol, hogy ezen sírva nosztalgiáztam.(A sírásos időszakomon már túl vagyok.) Inkább az a gondom, hogy valami miatt azt érzem, ezek csak nekem fontosak és a most felnövőknek ez már semmiérő kacat lesz. Ez "fáj" picit. De ki tudja ? Lehet, hogy eljön egy olyan idő(szak) amikor ezek is érdekesek lesznek ? legalább kis ideig. Most a húgomnál van minden, átvittem, oda járnak a gyerekek - a húgom meg talán időnként egyiket, másikat majd előveszi.
TörlésÖrülj a dolgaidnak és emlékezz ..A kincseid ami annyira hozzád van nőve,nézegesd, simogasd... de hogy mi lesz vele , ha te nem leszel, kár foglakozni...
VálaszTörlésÉn is körül vagyok véve a szüleim szeretett dolgaival, kézimunkáival... vannak nekem is nagy kincsek amihez emlékek kötnek, saját készített kézimunkák... de csak nekem érték.... ha nem leszek, nem leszünk, megy a konténerbe... és akkor már nekünk mindegy...
Annyi szép dologgal foglakozol mindig... ezen lépj át, változtatni ugysem tudsz rajta.....
Kicsit borbid... de el kell mesélnem, pont itt, és most...Anyós azzal hívta fel a páromat, hogyha ő meghal, az a föld hova kerül, amit a sírból kiásnak...mindezt sírva, zokogva kérdezte...Apa annyira ledöbbent rajta, hogy nevetve kérdezte, "Anyám nem mindegy neked, akkor már, hogy hova kerül az a föld ??""
Szóval igy kell hozzá állnunk... akkor már mindegy mi lesz az emlékekkel és a kincseinkel.
Én másképp gondolkodom. Rengeteg dolgot elajándékoztam már, nem őrizgetem, egyre fogynak az "emlékeim". És már "annyira" nem fájnak. Azt hiszem elég jól belejöttem az "elengedem" témába, de attól még sok szeretettel és szívesen emlékszem vissza régi dolgaimra.
TörlésAmúgy az idős emberek gondolatait a fiatalabbak általában se nem értik, se nem tudják követni. De ez sem újság, mindig is így volt.Nagyon gyakran gondolok dédanyámra (írtam is róla többet) - kezdem érteni a hallgatásának okát.
A tojás gomba nevű kártya a sárga rókagombát mutatja.A tojásgomba a császárgalócával egyenlő
VálaszTörlésés valóban úgy néz ki,mint egy tojás,aztán ha a fehér burok megreped,kilátszik a tojás "sárgája" ami narancsvörös.Nagyon finom gomba,most éppen nem gyűjthető-5000 Ft az eszmei értéke.Idén volt a nyár elején,mert volt sok eső és meleg.
lélekajtós,aki most fog vizsgázni gombaismeretből...
Képzel el, a magyaregregyi völgyben (ezer évvel ezelőtt) találtam egy tojásgombát! Nagy szenzáció volt, mert ez a ritka fajták közé tartozik. De nekem akkor is a gyapjas tintagomba a kedvencem ! :-)
TörlésSokat gondolkoztam azon, amit írtál. Talán azért, mert anyu is elment, s nagyon hosszú idő kellett ahhoz, hogy összeszedjük magunkat és elkezdjük kipakolni a lakást.
VálaszTörlésÉn se vagyok már ifjú, és én is sokat morfondíroztam, mi lesz a "kincseimmel". Nos, "minden tárgynak meg van írva a sorsa". Vannak dolgaim, bútoraim, szőnyegeim, amiket kirakodóvásárokon, antikvitásokban és egyéb helyeken vásároltam. Valaki, talán valakik, szerették ezeket a holmikat, aztán vagy a hajdani tulajdonosok vagy az örökösök, eladták. Hozzám kerültek, mert "megszólítottak", mert megtetszettek.
Bízom benne, hogy majd lesz valaki, akit szintén "megszólítanak", aki szeretni fogja őket. Aztán megint lesz valaki............
PZs
Jó lenne hinni, hogy vannak dolgaim, melyek esetleg "megszólítanak" valakit...Csak az az érzésem, a mai rohanó felületes világban már nem nagyon hallgatnak az emberek a titokban súgott üzenetekre, vagy csak nagyon kevesen vannak ilyenek. De talán, talán... a dolgaim egyike-másika még megőrződik egy kis ideig.
Törlés