Váci Mihály: Betlehemes
Fehér szakállas mennyek bóbiskolnak
a törten megkönyöklő tornyokon.
Pillámra hull virágzón és elolvad
a súlyos égből egy könnyű szirom.
Elhangzott lépteket őriz a mellem,
szemem gyerekkori csillagokat.
Három fáradt bölcs kételkedik
bennem
a betlehemi fényesség alatt.
Lélek-fehér tájon át sorakozva
a gyermekkorba tartó lábnyomok;
a harangzúgás hömpölyögve hozza
a fény gyűrűin ringó templomot.
Báránybéléses köd borul a tájra;
kifordított kucsmákban
állanak
az oszlopok;
vasalt csizmában járja
a kopogós földet a fürge fagy.
Mindnyájunk szíve ma-született Jézus,
imádatlan, meztelen didereg.
Várja köré terelt örömök nyáját,
hogy forró párát ráleheljenek.
Parasztok, pásztorok ájtatos gondban
virrasztanak,
- szemük a csillagon;
jönnek vörös fényét követve:
- hol van,
amire oly rég vár a bizalom.
.
 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése