"...rövid távú minden remény..." /Serfőző Simon/

Ritkán idézek napjaink költőitől, most találtam egy verset, ami tetszik. Íme:

Serfőző Simon: A mának él

 2008.08.31. 10:21

Mintha nem sok időnk
lenne már, kapkodás
minden munkánk.
Elsietettek tetteink,
hevenyészettek.
Megvetemednek sorra,
púpot vetnek.
Elnagyolt dolgaink
csak ideig-óráig
megtegyék: rövid távú
minden remény!
Pocsékolhat a hanyagság:
mit számít!
Az érdektelenség úgyis
csak vállat rándít.
Kárognak tévelyegve
a célok. Önzések
kaparnak maguknak,
mint a tyúkok.
Bizodalma nincs,
a mának él a jövő is.
Ideiglenes létre
tértünk át. Berendezkedett
átmeneti, ideiglenes
sorsra az ország:
távlattalan időkre.
fölszámolja holnapját,
mintha lemondott
volna magáról:

nem nyit kilátást.

                                                                  SERFŐZŐ SIMON (1942)

Serfőző Simon (1942) a tanyák, falvak világában nőtt fel, s ez a gyerek- és kamaszkori élményanyag ihletének állandó forrása. Első két kötetéből (Hozzátok jöttem, 1966; Nincsen nyugalom, 1970) kisgyermek- és kamaszéveinek meghatározó színhelyei, történései, eseményei rajzolódnak elénk. Múltba süllyedő tanyavilág, odafűző emlékek sora, a városba kerüléssel együtt járó nyugtalanság, különféle életkörök vonzásának és taszításának feszültségei: ezek a valóságmozzanatok és motívumok alkotják e két kötet verseinek legfontosabb rétegeit. 

Töprengő, többnyire elégikus hangvételben kapunk hiteles képet egy, a lírai személyiség által már maga mögött hagyott történelmileg is letűnő életformáról. Az egykor tapasztalatilag megismert tárgyi világ leltárszerű versbefoglalását gyermeki áhítat és rácsodálkozás ösztönzi. Ez a jól körülhatárolható, nem ritkán az önismétlés veszélyét is magában hordozó élményvilág tágabb határok között mutatkozik meg harmadik verseskönyvében, a Ma és mindennapban (1975). 
Természetesen a költői magatartást most is mindenekelőtt a származtató világ iránti hűség jellemzi, de jóval erősebb közéleti hangsúlyokkal. S ami fontosabb: ez a kötet a nyelvi megformálást tekintve igényesebben megmunkált az előző kettőnél. 
Serfőző Simon a hagyományosan kötött versformákat nem műveli, de könnyedén követi az élmény megkívánta természetes beszéd folyását. Eszközeit a természeti világból kölcsönzi, hangja sohasem harsogó, a változtatás igényét is olyankor érezzük igazán hitelesnek, ha visszafogott hangnemben, kirívó díszek nélkül, a vers szövetébe rejtve adja elő.